Konkrét recept szerintem nincs. Viszont sok dolognak kell egyszerre meglennie. Ilyen a 

• szerencse, 
• a tehetség, 
• a szorgalom, 
• a kitartás, 
• az állandó gyakorlás 
• és az akkor is csinálás, ha minden és mindenki ellenünk játszik. 
• A folyamatos tanulás iránti igény, 
• a következetes, kemény munkával megdolgozott önismeret 
• és az általa nyert alázat, hogy az első perctől elbírjuk, később pedig a magunk javára fordítsuk a rosszindulatot és/vagy a negatív kritikát. (utóbbira a legtöbb író nem képes amúgy, de nem baj, ha te viszont az vagy.)
• Előny, ha csak annyira vagy nárcisztikus, hogy még képes legyél rálátni objektíven saját magadra és arra, amit művelsz. (erre a legtöbb író szintén nem képes, de nagy dolog, ha te az leszel.)
• És a legfontosabb: a rengeteg olvasás! Nem sokat kell olvasni, rengeteget! Mindennap. Ahhoz, hogy valakiből egyszer jó író váljon, nem elég elég jól ismerni és használni, érteni a magyar nyelvet, érezni és érteni kell az összes rétegét, mély szerkezeti adottságait, a szövegek egész testi működését, lelkivilágát. De legalábbis átlátni, rálátni felülről, alulról, hátulról, oldalról. 
• Ezzel párhuzamosan figyelni, menteni, eltenni kell minden beszélgetést, beszédstílust, mondatot, szót, kontextust és karaktert. 
• Ugyanígy a nyomorúságot, boldogságot, ráadásul képesnek kell lenni a hétköznapokban, a szürkeségben is nagyon élni. 
• Továbbá tudni kell a semmiből és a valamiből is mintát venni és ezeket későbbre eltenni. 
• Mindig egyszerre kell a színfalak mögött lenni és a színpadon szerepelni! Így figyelni, monitorozni a saját és mások életét. 
• Nyitottnak, rugalmasnak és nagyon kíváncsinak kell lenni; mindig. 
• Magadévá tenni Presser Gábor örökérvényű sorát: “Nem szerethet mindenki!”
• Extra tipp: a sokrétű technikai tudáson és szerzett és/vagy veleszületett érzéken túl, aki nem járatja csúcsra a saját életét, nem hozza ki abból a legtöbbet, illetve időnként vagy folyton nem égeti két végén a gyertyát, és nem elég bátor ahhoz, hogy igazán éljen, (és hogy a saját életét élje) hogy merész, kockázatos, komfortzónán kívüli helyzetekbe terelje magát, azaz nem teremt elég élményanyagot, amit aztán ki is mer tenni az asztalra (megírja), az nem lesz igazán jó író soha. Az is van persze, hogy sokan még akkor sem lesznek jó írók, ha nekik mindezek megvannak, és akad olyan író is, akinek meg semmije sincs, mégis képes éppen abból a semmiből dolgozni és abból nagyon jót írni. És olyanok is vannak, akik mindezektől függetlenül vagy ezek mellett sem válnak soha jó írókká.

Az íróság hivatás. Nehéz, fájdalmas, és semmi biztató sincs benne. Ráadásul akkor sem biztos, hogy lesz belőle valami, ha tényleg jók vagyunk és tényleg ez minden, amire vágyunk. Akkor sem biztos, hogy sikerül, ha minden előtt szerepel és mindent körülvesz. Viszont a helyzet az, hogy ezt kizárólag így van értelme csinálni. Semmi sem lehet fontosabb nála; azonnal megérzi ugyanis, ha csak egy pillanatra lekerül róla a fókusz. Úgy veszi, hogy megcsalták. Elől kell lennie, hinni kell benne. Mindig!

Nem tudom más hogy lett író, én gyerekkorom óta az vagyok. Csak nem szóltam erről senkinek. Miért is szóltam volna? Attól a perctől kezdve író vagyok, hogy megértettem, nekem ez lesz a sorsom. Ez a dolgom ebben az életben. Sosem akartam más lenni. Vagyis de, még űrhajós is egy rövid ideig. Az írás azonban megadta ezt is, mivel idegen és ismerős világokba utazhatok amikor csak akarok. Az űr pedig rohadt nagy és egyre csak tágul azok körül, akik hivatásszerűen az írással foglalkoznak…